Önkormányzati választások 2010 dr. Görcsös Mihályné Dr. Takáts Gizella

02. dec 2010.
Önkormányzati választások elé

November 19-én a debrődi önkormányzat kultúrtermében kellemes zeneszó és jótékony hőmérséklet fogadta a falu apraját-nagyját.
Az egész falut érintő esemény döntő előzménye került sorra: a polgármester és a képviselők bemutatkozása.

Mgr. Papp Adrianna polgármester beszámolt az elmúlt négy évben megvalósított tervekről, eredményekről, és vázolta a jövő terveket.
Debrőd egy régiós összefogásnak: az “Abaúj Abaújban Fejlesztési Partnerség”-nek része.
Sikeres pályázatok révén jutottak támogatáshoz, így felújíthatták a volt iskola épületét, ahol turistaszállást is kialakítanak.
A nosztalgia kisvonat, az információs táblák, melyek a debrődi Szent László növénytemplomhoz vezetnek, a fejlett hangtechnika mutatják, hogy a község vezetősége jól irányítja a gondjaira bízott községet.
Kárpát-medencei országokkal, testvértelepülésekkel tartanak kapcsolatot: Hejce (Magyarország), Tordaszentlászló (Erdély-Románia), Hodos (Szlovénia), Dályhegy (Horvátország).
Mivel az EU-s pályázatok hivatalos nyelve angol, óriási előny, hogy a polgármester asszony a magyar és a szlovák nyelven kívül kitűnően beszéli az angol nyelvet is.
Terveik között szerepel újabb utcák aszfaltozása, kovácsoltvas temetőkapu, új buszmegálló.
A biztató jövőkép felrajzolása után a képviselőtestület tagjai egyenként is megnyilatkoztak: újraválasztásuk esetén mire fordítanának nagyobb gondot.
–   Sárog Margit 17 éve a községért dolgozik, ezt teszi tovább is.
–   Vidriczkó András 27 éve Debrődön él. 4 éve képviselő. Főleg a fiatalság érdekeit szolgálja, hogy helyben tartsa őket.
–   Csabala Ilona Csemadok elnök volt eddig. Ha képviselő lesz, új feladatát is nagy gonddal végzi.
–   Gajdos János gyakorlati ember, háttérmunkát végző.
mindegyik képviselő a maga szakterületén lesz hasznos.
A polgármester asszony fölvetette: a pályázatok elbírálásakor vegyék figyelembe: ne a nagyvárosokkal, hanem községekkel kerüljenek egy kategóriába. Debrőd és a hasonló kis faluk érdekeit magasabb fórumokon is képviselni fogja.
Örvendetesnek tartja, hogy a fiatalok is bekapcsolódnak a közös munkába a faluból.
tegyük személyes érdekeink elé a közös érdekeket! Fontos a képviselőtestület személyes összetétele a zavartalan együttműködés érdekében.
A polgármester asszony megköszönte az idősek és a fiataloknak is a maguk módján való segítséget. Kérte, jelezzék észrevételeiket, szívesen veszik építő kritikájukat.
Majd vendéglátással ért véget a hivatalos műsor.

Debrőd 2010. november 19.

dr. Görcsös Mihályné Dr. Takáts Gizella